Községnek 1992-ig nem volt címere. Az itt élő közösség a változás után elérkezettnek látta az időt a címer megalkotására.

Sejteni szándékozták azt a történelmi tényt, hogy a katolikus vallásra visszatérni nem akaró, az evangélikus hitet magukénak valló parasztokat otthonaikból e miatt kergették el. A hazátlan, otthontalan emberek fájdalmát jelképezi a címerpajzs fekete színe. A zöld szín a remény színe, az Ikladra érkező - Gróf Ráday I. Gedeon által telepített - ősök túlélés utáni vágyát jelképezi. Őseink jól választottak, mert - Ráday gróf segítségének köszönhetően - új hazát találtak, beilleszkedve, helyüket mind a mai napig megállva, családjaik jövője biztosított.

Iklad címere a zölddel és feketével borított kerek talpú pajzs (domborpajzs), melynek közepében aranyszínű szőlőfürt lebeg jobbra forduló levéllel és balra néző szárral.

Története: A Galga-mente dús rétjei, vadban gazdag erdei már az ősidőktől fogva kedvező feltételeket nyújtottak az emberi letelepedéshez. A község környékén is legalább hatezer évre vezethető vissza a folyamatos emberi jelenlét. Főleg az újkőkor és a bronzkor gazdag régészeti leletekben, de a szarmaták (ókori iráni nyelvű nép) is több száz éven át folyamatosan lakták ezt a vidéket. A népvándorlás viharainak elültével szórványos avar (az eurázsiai sztyeppék nomád népe) és szláv telepek voltak itt. 895-ben a honfoglaló magyarok (Tarján törzse) foglalták el a vidéke. A falu első okleveles említése 1356-ban történt, de a falu középkori történetéről szinte semmi bővebbet nem tudunk. 1543-ban a község török uralom alá került és hamarosan elnéptelenedett, ez után közel kétszáz évig lakatlan puszta volt. 1728-ban a birtokos Ráday-család majorságot létesített itt. Ráday-birtok munkaerő gondjait a majorsági gazdálkodás sem oldotta meg, Ráday I. Gedeon bécsi ágensei 1752-től evangélikus vallású német parasztokat hívtak a birtokra. A telepesek első, Baden és Württemberg tartományokból jött csoportja 1752 tavaszán érkezett a faluba, ettől az időponttól tekintik a falut újratelepítettnek. 1953 tavaszán a lakosság a Stájerországból, az Enns völgyéből evangélikus hitük miatt elüldözött osztrák parasztokkal egészült ki. Később még Karintiából és Felső-Ausztriából is érkeztek vallásuk miatt üldözött családok. Az otthonteremtés eredményeit az 1769. évi nagy tűzvész majdnem teljesen megsemmisítette. Sokaknak ismét a semmiből kellett újrakezdeniük, de a község a kezdeti nehézségek után fejlődésnek indult. 1788-ban a falu lakói haranglábat építettek, majd 1834-ben felszentelték a kis evangélikus templomot is. A betelepítés második hullámában a Felvidékről szlovák családok érkeztek. A feudális viszonyokat a tagosítás számolta fel: ezt Ráday IV. Gedeon hajtotta végre 1837-1839 között. A jobbágyi kötelékek végleges eltörlését az 1852-ben kiadott úrbéri pátens biztosította, a békés polgári fejlődés kereteit az 1867. évi kiegyezés teremtette meg. A 19. század utolsó harmadában a község gyors fejlődésnek indult, amit csak gyorsított az 1896-ban megnyitott Aszód-Balassagyarmat-Losonc vasútvonal. A templom kibővítésére és felújítására 1901-1903 között, az egyházközség önállósulására 1905-1906 között, míg új, korszerű iskola építésére 1909-1911 között került sor. Az I. világháború ezt a békés fejlődést megszakította, sok férfi a csatamezőkön áldozta életét. A Horthy-korszakot egyrészt az erőteljes magyarosítási törekvések, másrészt a német nemzetiségi mozgalom kibontakozása, a Volksbund megjelenése jellemezte. Ugyanakkor megkezdődött a paraszti birtokok gépesítése (az első cséplőgép megjelenése 1922-ben a) és kulturális élet fellendülése, klubok, egyletek alapítása. Másrészről viszont folytatódott a paraszti birtokok elaprózódása, ami hosszú távon aláásta a zárt paraszti társadalom életképességét. A II. világháborúban néhányan szintén a fronton vesztették életüket vagy tűntek el, azonban sokkal nagyobb sokkot jelentett a falu lakóinak 45 német családnevű falubeli lakos kényszermunkára hurcolása a távoli Ukrajnába 1945. január elején.  1948-ban került sor a község elektromos hálózatának kiépítésére. Az 1950-es és 1960-as években gyökeres változások zajlottak le a község életében.  1949-1960 között a parasztságot termelőszövetkezetekbe kényszerítették, majd fokozatosan lezajlott a mezőgazdaság gépesítése. 1951-1953 között épült az Ipari Műszergyár, amely eredetileg hadi célokat (is) szolgált. A fénykorában 4.000 főt foglalkoztató ipari üzem gyökeresen megváltoztatta a lakosság életét. A hagyományos parasztfalu néhány évtized alatt korszerű ipari-mezőgazdasági településsé alakult át. 1956-ban felépült az új iskola, a régi iskola épületében 1958-ban kezdte működését az óvoda, 1960-tól a külön orvosi körzet, majd 1972-ben került átadásra a Művelődési Ház.1962-ben érkezett Ikladra az első magántulajdonú személygépkocsi, az 1960-as években a régi, hosszú parasztházakat a legtöbben modernebb és kényelmesebb - kockaházakra - cserélték. 1973-1989 között Iklad Aszóddal és Domonnyal együtt az Aszód Nagyközségi Közös Tanácshoz tartozott. Ebben az időszakban további fontos infrastrukturális fejlesztésekre került sor, kiépült a vezetékes víz és a modern közvilágítás, 1975-ben felújították az úthálózatot, 1980-ban épült az új óvodaépület, 1982-1988 között több fázisban kibővítették és korszerűsítették az iskolát (új szárny átadása, tornacsarnok, tornapálya építése).

Rendszerváltás utáni időszak 1990-2009:

Az egyházközség sem maradt le a község mögött, a templom és a parókia teljes külső-belső rekonstrukciójára 2000 - 2002 között került sor, a felújított épületek újraszentelését Szebik Imre püspök végezte 2002. május 12-én.
A fejlődés lendülete a 250. jubileumi esztendő után sem tört meg. Folytatódott a korszerű főtér kialakítása: 2003-ban a környezetvédelmi egyesület támogatásával parkosításra került a Polgármesteri Hivatal környéke, 2004. május 1-én pedig az EU-csatlakozás alkalmából a zászlótér felavatását ünnepelhették a falu lakói. 2004-ben a temetőben, a régi ravatalozó helyén emléktemető létesült - szintén a környezetvédelmi egyesület anyagi segítségével.
Megkezdődött a lepusztult, szocreál buszmegállók cseréje is ízléses faépítményekre.
Az elért sikerek ellenére sok még a tennivaló, hiszen jelentős problémát okoz a lakosságnak a községen áthaladó tehergépkocsi-forgalom, amelynek kezelésére egyenlőre nem sikerült hatékony megoldást találni...
Az elmúlt tizenöt esztendőben mind a gazdasági élet, mind az életforma döntően megváltozott.
A gazdasági életben a legnagyobb változást a szocialista ipari nagyvállalat, az IMI megszűnése, ill. átalakulása okozta. A cég a francia Somer-Leroy csoport tulajdonába került, akik korszerűsítették a termelést és a korábbi 2-3 ezer dolgozó helyett jóval kevesebbet, kb. öt-hatszáz embert foglalkoztattak. Szerencsére viszonylag kevés ember lett munkanélküli, a vasipari végzettségűek Bagon, Bercelen, Gödöllőn és más helyeken el tudtak helyezkedni. A rendszerváltás után a helyi ipar megerősödött ugyan (pékség, fatelep, fémszerkezet- és kerámiagyártás, gumifeldolgozás stb.), de nem olyan mértékben, hogy fel tudta volna szívni a helyi munkaerőt, ezért a lakosság jelentős része napi ingázásra kényszerül Budapest, Gödöllő, Vác, Veresegyház és Bercel településekre. Igen sok ikladi dolgozik az építőiparban is (kőművesek, burkolók, asztalosok, ácsok), de míg korábban főleg nagy állami építőipari vállalatoknál dolgoztak, addig a rendszerváltás után a többségük kis kft.-knél és magánvállalkozóknál helyezkedett el. Ők a gyakorlatban szintén ingázónak tekintendők.
Szintén sok ikladi dolgozik a tűzoltóságnál és a biztonsági cégeknél.A mezőgazdaság a rendszerváltás után teljesen átalakult. A mezőgazdasági szövetkezet fennmaradt ugyan, de sokkal kevesebb embert foglalkoztat, mint korábban. Az állattenyésztést teljesen felszámolták és a gépesített, nagyüzemi kukorica-, napraforgó- és gabonatermesztésre helyezték a hangsúlyt. Az 1993. évi kárpótlási törvény lehetővé tette, hogy a szocialista időszak alatt kisemmizett parasztok utódai ismét földhöz jussanak, községünkben a kárpótlási földek kimérésére 1993-1994-ben került sor. A kezdeti nagy felbuzdulás azonban nem volt tartós, mivel az új gazdák hamar rájöttek, hogy tőke és megfelelő felszerelés, ill. szabadidő híján nem képesek gazdaságosan művelni a 0,5 - 2 holdas törpebirtokaikat, ezért két-három év kínlódás után fokozatosan bérbe adták művelésre a termelőszövetkezetnek. Az Ikladra korábban olyannyira jellemző háztáji gazdálkodás és állattartás is erősen háttérbe szorult, főleg az 1990-es évek végétől. Ma már viszonylag kevesen tartanak sertést vagy baromfit a ház körül és a háztáji földeket is egyre kevesebben művelik...
Ebben a korszakban új népelem jelent meg a községben, a Budapestről kiköltözők, számuk azonban nem volt olyan jelentős, hogy a lakosság összetételét érdemben megváltoztatták volna.Az elmúlt másfél évtizedben a község nemcsak anyagilag gyarapodott, de föllendült a kulturális és közösségi élet is. Kialakultak a község életének jeles eseményei, ünnepei. Az első falunap 1993 augusztus 20-án került megtartásra, azóta is minden év augusztus 20-án van a falunap. Újrakezdődtek a falusi bálok is, amelyek általában jeles eseményekhez kapcsolódtak. Hagyománnyá vált a nemzetiségi, a falunapi, a szüreti, a Katalin-napi és a szilveszteri bál megrendezése. A korszak kedvelt báli zenekara 1992-1995 között a Mogyoródi, 1996-tól a Szignál zenekar volt.
1997-től feléledt a szüreti felvonulás és a szüreti bál hagyománya. A Katalin-bált hagyományosan az óvoda rendezi meg, szintén a 90-es évek második felétől kezdve. A nemzetiségi délután 1990-es évek közepétől rendezik.
A Művelődési Ház vezetője (Bagyin Katalin) rendszeresen szervez színház látogatásokat a község lakóinak, de egyéb kulturális programokra (koncertek, hangversenyek, fesztiválok) is biztosít részvételi lehetőséget. A Kastély-zenekar szintén jó néhány alkalommal volt községünk vendége. Fellendült az egyesületi élet is: a nyugdíjasklub mellett, amely 1977-től folyamatosan működik, új egyesületek alakultak. 2002-ben alakult meg a Galga Környezetvédelmi Egyesület és a Német Nemzetiségi és Kulturális Egyesület, 2003-ban pedig a Malomárok Horgászegyesület. Az 1990-es évek elején alakult Galga Tenisz Egyesület a község teniszezőit fogja össze.

Falumúzeum: A falu közepén (Szabadság u. 127.) álló intézmény Iklad egyetlen múzeuma. A gyűjtemény szakmai munkáját a Galgamente falumúzeumait felügyelő aszódi Petőfi Múzeum ellenőrzi. Az 1903-ban emelt lakóházban a kisparaszt Braun család több nemzedéke élt. Az épületet az önkormányzat megvásárolta és átalakította: a falumúzeum 1983 óta látogatható. 

A kiállítás: A berendezés eredeti: a látogatók a Braun család több nemzedéken át összegyűjtött bútorait és használati tárgyait tekinthetik meg. A kiállítás fő érdekessége a több száz, a szobákban és a konyhában kiállított festett tányér - ezek gyűjtése nagy divat volt Ikladon.

Az elmúlt években Múzeumok éjszakáját is rendeztek a múzeumba ami mindig jó, családias hangulatban teli.